Házirend
Galamboki Általános Iskola
8754 Galambok, Petőfi S. u. 2. Telefon: 30/783-0756
E-mail: iskola@galambok.hu
OM: 037561
Galamboki Általános Iskola
Házirendje
Házirend
A Házirend célja:
A házirendbe foglalt előírások célja, hogy biztosítsa az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését.
A Házirend hatálya:
Időbeli hatálya: 2019. szeptember 16-tól visszavonásig
Személyi hatálya:
Az intézmény tanulóira terjed ki
Beiskolázási feltételek:
Iskolánk beiskolázási körzete Galambok és Zalaszentjakab község. Minden olyan tanuló tagja lehet, aki kéri felvételét, átvételét az alapító okiratban foglaltak szerint
A beiskolázási körzeten kívülről történő felvételről, átvételről az intézményvezető dönt (a fenntartót tájékoztatva), melyhez figyelembe veszi a nevelőtestület véleményét.
- Az iskolai élet rendje
A Galamboki Általános Iskola ½ 8-kor nyitja kapuit, csak ettől kezdve vállalnak értem felelősséget. A bejáró tanulók, vagy családi okok miatt korábban érkezők az „A” épületben gyülekezhetnek addig, amíg 7.30-kor már a „B” épületben is működik a felnőtt ügyelet. 8 előtt elfoglalom helyemet a tanteremben, hogy előkészülhessek az első órára. A tanítási órák 8.10-kor kezdődnek, 45 percesek, a szünetek időtartama változó: az első és a második szünet 15 perces, hogy nyugodtan megtízóraizhassak. A további szünetek időtartama 10 perc.
Csengetési rend:
|
8.10-8.55 |
|
9.10-9.55 |
|
10.10-10.55 |
|
11.05-11.50 |
|
12.00-12.45 |
|
12.55-13.40 |
A délutáni foglalkozások 14.30-kor kezdődnek, hogy ezzel elősegítsük a bejáró tanulók időbeni hazaérkezését. A foglalkozás befejezését követően hazaindulok, hogy otthonomban a pihenés és tanulás helyes arányait megtalálva készülhessek fel a következő nap iskolai feladataira. Bejáróként a 3/4 ötös buszig az iskola „A” épületében felügyelnek rám nevelőim, hogy biztonságomról gondoskodjanak.
A jelzőcsengetések az órák megkezdése előtt 5 perccel arra figyelmeztetnek, hogy készüljek fel az órára, és várjam a tanár érkezését.
A tanórákon tanáraimra figyelek, kerülöm a rendbontást. Társaimat megtisztelem azzal, hogy végighallgatom mondanivalójukat, közbeszólásaimmal nem zavarom gondolataik, véleményük kifejtését. Kézfeltartással kérek engedélyt a megszólalásra.
Óra alatti és a tanórán kívüli foglalkozásokon tanúsított magatartásommal nincs jogom zavarni másokat a munkavégzésben teendőik ellátásában, az eredményes munkához szükséges jó légkör megteremtésében.
Az iskolán kívüli rendezvényeken köteles vagyok a felügyeletet ellátó személy elvárásainak és utasításainak megfelelően cselekedni, viselkedni. Ezek a rendezvények:
- DÖK kirándulás
- Sportversenyek
- Tanulmányi versenyek
- Szakkörök és szabadon választott tantárgyak iskolán kívüli programjai
- Farsangi bál
- Ünnepélyek, fellépések
Köteles vagyok részt venni az iskolai rendezvények előkészítésében és lezárásában, hogy ezzel hozzájáruljak azok sikeres lebonyolításához, a közösségi szellem erősítéséhez.
A délutáni foglalkozásokra való várakozás idejét napközisként a napközis teremben töltöm. Ha nem vagyok napközis, s a foglalkozás nem 13 órakor, hanem később kezdődik, otthonról jövök vissza a kezdésre. A fent említett elvárások érvényesek a hitoktatás iskolában szervezett foglalkozásaira is.
Óraközi szünetekben felnőtt és gyerek ügyeletesek vigyázzák a tantermek, a folyosók, az udvar rendjét.
Iskolai szabadidőmben az iskola területén keresek magamnak lehetőséget pihenésemre, feltöltődésemre. Az iskola területét engedély nélkül nem hagyhatom el.
Hetesként a kijelölt időben nevelőim, osztályom segítője vagyok.
Feladataim:
- a tanítási óra kezdetéig, nevelőm megérkezéséig felügyelek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetem
- az óra megkezdése előtt felmérem, s a tanítási óra elején jelentem a hiányzó tanulók nevét
- ha a becsengetés után 10 perccel nem érkezik pedagógus az osztályba, jelentem a tanáriban vagy az intézményvezető helyettesnek
- szünetben szellőztetek, biztosítom az órakezdés feltételeit (tiszta tábla, kréta…), gondoskodom az osztály tisztaságáról, óra végén letörlöm a táblát
- minden szünetben az osztályban maradok
- ha a tanteremben rongálást észlelek, a legrövidebb időn belül jelzem az osztályfőnökömnek
- a tanítás végeztével gondoskodom az osztályterem rendbetételéről: székek felrakása, ablakok zárása, villany leoltása.
Hetesi megbízatásomat osztályfőnökömtől kapom. Megbízatásom egy hétre szól. Munkám értékelését is osztályfőnököm végzi az osztályban tanító pedagógusok és osztálytársaim véleménye alapján.
Ez az értékelés alapjául szolgál a magatartás jegyemnek.
Tantárgyi felelősként órák előtt ellenőrzöm társaim felszerelését, a házi feladat meglétét, ill. hiányát.
Ügyeletesi feladatok:
- ½ 8ra érkezem, részt veszek 7.45-kor az ügyeleti megbeszélésen, egyeztetem feladataimat, ügyeletesi helyemet a nevelőkkel.
- Őrködöm társaim biztonsága, a tisztaság, az iskola helyiségeinek rendeltetésszerű használata felett, s amennyiben azt valaki, vagy valami megzavarná, jelentem a felnőtt ügyeleteseknek.
- Az ide érkező látogatókat udvariasan köszöntöm, és bekísérem a nevelőtestületi szobába. A gyanúsan viselkedő idegenek megjelenését azonnal bejelentem valamelyik pedagógusnak.
- Az iskola tanárait, felnőtt dolgozóit, társaimat illendően köszöntöm, és velük tisztelettudóan viselkedek.
- Az 6. óra utáni értékelést nem mulasztom el.
Őszinte érdeklődéssel figyelek társaimra, hogy ezzel elnyerjem rokonszenvüket, elismerésüket. Nem formálok véleményt elhamarkodottan, türelmesen megvárom, míg elég információval rendelkezem.
Tartózkodom a provokáló viselkedéstől (piszkálódás, sértés, buta viccek, kellemetlenkedés), az erőszaktól, durvaságtól beszédben és cselekedeteimben. Nem engedem, hogy másokat becsülete vagy jó híre elleni támadás érjen. Tiszteletben tartom az enyémtől eltérő vallási-erkölcsi felfogást és kulturális másságot.
Mulasztás:
Az iskola területét odaérkezésemtől hazaindulásig nem hagyhatom el.
Ha csak tehetem, nem hiányzom az iskolából, s annak rendezvényeiről. Amennyiben betegségem miatt mégis erre kényszerülök, akkor a mulasztásom utáni 3 tanítási napon belül igazolom gyógyulásomat papír alapon (ellenőrző könyv, vagy bármilyen más az orvos által kiadott nyomtatványon) ill. elektronikusan is benyújthatom a hivatalos igazolásokat.
Egyéb esetben szüleim kérhetik papír vagy elektronikus úton távolmaradásomat.
Tanévenként 3 napot igazolhatnak. A 3 nap engedélyezésénél osztályfőnököm figyelembe veszi tanulmányi előmenetelemet, magatartásomat, addigi mulasztásaimat. A három napot meghaladó távolmaradásról az intézményvezető dönt. A tanítási órákról történő késéseim összeadódnak, és mulasztási napjaimat gyarapítják. Igazolatlan távolmaradásaim okait osztályfőnököm a gyermekvédelmi felelőssel, a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ munkatársaival együtt deríti ki, és szüleim bevonásával segítenek, hogy az iskolába járáshoz való viszonyom megváltozzék.
Betegségem kezdetén értesítik az osztályfőnökömet és az élelmezésvezetőt a hiányzás első napján 14 óráig, mely a következő naptól érvényes. Az aznapi ételt éthordóban hazavihetjük. A térítési díjat minden hónapban az élelmezésvezető által megszabott napokon fizetem be a konyha gazdasági irodájában.
Az önköltséges tanfolyamok térítési díját csak akkor fizeti vissza az intézmény, ha az iskola hibájából került elmaradásra a tanfolyam, és annak pótlására nincs lehetőség.
A gyermekvédelmi törvény rendelkezései alapján 1-8 osztályig ingyenesen étkezem, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülök, s nappali oktatásban veszek részt.
Ha három vagy több gyermekes családban élek, ill. tartósan beteg vagyok, 50 %-os kedvezményre leszek jogosult.
- Helyiségek, eszközök használata
Az iskolai helyiségek berendezési tárgyait óvom, az audiovizuális, IKT eszközöket csak felnőtt felügyelete mellett használhatom. A számítástechnika terem előtt csendben várakozom az óra kezdetéig, majd felnőtt vezetésével foglalom el helyemet a gépek előtt.
A tantermekbe letisztított cipővel, a tornaterembe tornacipőben lépek be.
Az iskola csak leadás esetén vállal felelősséget értékeimért:
- testnevelés óra kezdetén a veszélyes és értékes tárgyakat (óra, ékszer, mobiltelefon… stb.) leadom megőrzésre tanáromnak, óra végén pedig felveszem.
- Egyéb esetekben az iskolatitkárnál vagy az osztályfőnöknél helyezhetem biztonságba magammal hozott értékeimet.
Környezetem szépítésében aktív szerepet vállalok.
Szüleim vagy hozzátartozóim csak hivatalos ügyekben tartózkodhatnak az iskola területén. Reggel az „A” épület bejáratáig kísérhetnek, délután ugyanitt, de az épületen kívül várakozhatnak rám. A napközis foglalkozás végét, a 16.00 órát meg kell várniuk.
Ha tanítási időben keresnek, akkor kötelesek bejelenteni a látogatásukat az irodában, majd kísérővel megkeresni engem.
Munkanapokon tanítási időn kívül és hétvégeken nem tartózkodhatok az iskola területén.
- Egészség, testi épség megőrzése
Az iskolában tiszta, ápolt külsővel jelenek meg. Kerülöm a divat túlzásait az öltözködésemben és a kozmetikumok használatában.
Az oktatáshoz közvetlenül nem szükséges tárgyakat nem hozom magammal. Mobiltelefonomat tanítási időben kikapcsolt állapotban tarthatom magamnál. Nem készíthetek titokban felvételt semmilyen iskolai eseményről, személyről. Kivételes esetben, tanórai feladatok végzéséhez vagy rendkívüli helyzetben tanári engedéllyel használhatom. Amennyiben a szabályokat nem tartom be, feljegyzés, büntetés következik, majd ismétlődő esetek után fegyelmi intézkedés várhat rám. Az iskola nem vállal felelősséget a telefon megrongálása, eltulajdonítása esetén. Ha cigarettát, bármilyen tudatmódosító szert, szeszesitalt, fegyvernek látszó, a többiek és a magam biztonságára veszélyt jelentő tárgyat találnak nálam, elveszik tőlem, és fegyelmező intézkedés indul ellenem. A második alkalommal osztályfőnöki figyelmeztetést kapok.
A sportolási lehetőségeket testi edzettségem érdekében maximálisan kihasználom, a tevékenység utáni tisztálkodásról soha nem feledkezem meg. A sport és játék közbeni szabályokat megtartom társaim és magam testi épségének megőrzése érdekében. A balesetvédelmi oktatáson elsajátítottakat mindig szem előtt tartom. Ha mégis balesetet szenvednék, akkor az iskolaorvoshoz történő kísérésemről gondoskodnak, s minden további döntést szüleim hoznak meg egészségügyi ellátásommal kapcsolatban.
A védőoltásokról, a fogorvosi vizsgálatokról ellenőrzőmön keresztül tájékoztatják szüleimet, akik az ellenőrzőbe beírt engedéllyel vagy az engedély meg nem adásával reagálnak erre.
Felügyelettel veszek részt az egészségügyi vizsgálatokon is, melyet a védőnő az iskolában vagy a rendelőben végez.
- Joggyakorlás
Jogaimat a beiratkozásomat követő szeptember elsejétől, illetve az első tanítási naptól gyakorolhatom.
Véleményezési jogaink gyakorlása szempontjából iskolánk nagyobb közösségei alatt a tanulók 40 %-át értjük.
Figyelemmel kísérem intézményvezetőm (tanévnyitó, diákközgyűlés, tanévzáró), osztályfőnököm, szaktanáraim iskolai élettel kapcsolatos tájékoztatóit, hogy saját érdekemben jól informált legyek. Ha bármilyen területen hiányos információval rendelkezem, tájékoztatást kérek az arra illetékestől.
Problémáimmal ahhoz a pedagógushoz fordulok, akiben megbízom. A diákközgyűlésen részt veszek és elmondhatom a tanulói jogok érvényesülésével kapcsolatos vélt sérelmeimet. Írásban is benyújthatom az iskola intézményvezetőjéhez vagy a diákönkormányzatot segítő felnőtt vezető közbenjárását is kérhetem. Az iskola működésével kapcsolatos kérdésekről véleményt formálhatok – diákközgyűlésen.
Egyéni érdeksérelem esetén az osztályfőnököm segítségét kérve az intézményvezetőhöz fordulhatok, tőle írásban várhatom sérelmem elbírálását.
Az osztályközösségek és az érdeklődési kör alapján szerveződő közösségek (a tanulók nagyobb csoportja) problémájukkal az ügy természetéből adódó illetékeshez vagy a bizalmukat élvező pedagógushoz fordulhatnak, aki továbbviszi sérelmüket a megfelelő döntési fórumhoz.
Iskolánkban évente két alkalommal hívnak össze diákközgyűlést: év elején a DÖK képviselőinak újraválasztására, év végén a diákjogok érvényesülésének, a DÖK éves tevékenységének értékelésére. Rendkívüli DÖK összehívását a DÖK képviselőtestülete egyszerű többséggel, vagy a tanulók 30 %-a kezdeményezheti.
A következő évben indítható diákköri foglalkozásokra március 1-ig írásban tehetek javaslatot iskolám intézményvezetőjének. Kezdeményezőként erre 2 héten belül szintén írásban kaphatok választ.
A tanórán kívüli foglalkozások és a nem kötelező tanórák meghirdetésére május 1-ig kerül sor. A tematikáról és a vezetők személyéről írásban kapom meg a rövid ismertetést, de a csoportvezetők részletes szóbeli tájékoztatóján is részt vehetek.
Május 30-ig kell írásban leadnom a jelentkezésemet. Annak megváltoztatására csak indokolt esetben van jogom Pl. családi körülményeimben bekövetkezett lényeges változás, egészségi állapotom romlása, iskolaváltoztatással kapcsolatos nehézségek…)
Ha a foglalkozások rendjét zavarom, ha nem tartom be a közösségre érvényes magatartási szabályokat, akkor a következő évben nem lehetek részese a diákkör tevékenységének.
A napközibe az egésznapos iskolában tartózkodás előírásainak megfelelően kötelezően járok, onnan csak szakkörökre, illetve délutáni fejlesztő órákra, tanórákra távozhatok. Felmentést csak kellő indoklással kaphatok az intézmény intézményvezetőjétől, melyet írásban nyújtanak be szüleim.
Ha magatartásommal zavarom társaim másnapra való felkészülését, elsőként szüleimet értesítik, s ha eztán sem változtatok, szembesülnöm kell a fegyelmi következményekkel.
- Fegyelmezés
Ha fegyelmezetlenül viselkednék, akkor osztályfőnököm, a napközis csoportban a napközi vezetője bírálja el tettemet, négyszemközti vagy osztályközösség előtti szóbeli figyelmeztetésben részesít.
Súlyosabb esetben vagy többszöri ismétlődés esetén a rendbontásoknak írásbeli következménye lesz:
- szüleimet tájékoztatják írásban vagy behívják őket,
- írásbeli szaktanári vagy osztályfőnöki figyelmeztetés,
- osztályfőnöki intés,
- intézményvezetői intés,
- közösségi rendezvényekről való eltiltás a büntetésem.
Ha az iskola rendjét súlyosan és vétkesen megszegem, akkor azt fegyelmi eljárás során vizsgálja ki egy bizottság, mely az intézményvezetőből vagy helyetteséből, az osztályfőnökömből, az iskola gyermekvédelmi felelőséből, az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjéből és a DÖK vezetőjéből áll.
Lehetséges fegyelmi büntetéseim fokozatai:
- megrovás
- szigorú megrovás
- az intézményből való kizárás
Szándékos károkozásomért anyagi felelősséggel tartozom. Ha a sportszerűségi és játékszabályokat nem tartom be, akkor a játékból bizonyos időre való eltiltással bűnhődöm. A tanórán előforduló szándékos időhúzásom a tanóra meghosszabbításához vezet, ezért igyekszem társaimat ezzel nem büntetni.
- Jutalmazás
Kiváló tanulmányi eredményemért, kitartó szorgalmamért, példamutató közösségi magatartásomért kiemelkedő sikereimért, mellyel az iskola hírnevét öregbítem, elismerést kaphatok.
Ha hetesi vagy ügyeletesi feladataimat magas szinten látom el, ha az iskola értékeinek megóvásában, a környezetszépítésben, a szép beszédben, udvariasságban élen járok, ha a felnőttekkel és a társaimmal segítőkész vagyok, ha felsősként kisebb társaimat gyámolítom, ha jeles vagy jó tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetek, akkor az év végi tanévzáró ünnepélyen jutalomban részesülök.
Emellett osztályom, napközis csoportom jelentős tanulmányi, kulturális, sporteredményt elért közösségem, ügyeleti csoportom is számíthat hasonló elismerésre, amennyiben összefogásuk, közös erőfeszítéseik példamutató, egységes helytállásról tanúskodik.
A jutalmak odaítélését azok a felnőttek, tanulóközösségek, a DÖK szervezet, az iskolán kívüli személyek kezdeményezhetik, akik megfelelő információkkal rendelkeznek az elbírált tettek jelentőségéről. A leghangsúlyosabb az osztályfőnök véleménye, hiszen ő ismerheti a legmélyebben személyiségünket, fejlődésünk állomásait, teljesítményeink hátterében rejlő erőfeszítéseinket. Az egyes jutalmak odaítélésénél a tett jelentősége a mérvadó.
Diákügyeletesi munkánkat a DÖK felnőtt vezetője értékeli és jutalmazza. Ha iskolai szintű tárgyjutalmat kapunk, annak anyagi alapját az iskola és az SZM teremti meg.
A jutalmazás formái:
- szóbeli dicséret
- írásbeli dicséret
- tárgyjutalom
- oklevél
- kirándulás
- rendezvény megtekintése
Írásos dicséretek:
Tanulóközösségi, szaktanári, napközi vezetői, osztályfőnöki, DÖK vezetői, intézményvezetői, nevelőtestületi
- Osztályfőnöki dicséretet kaphatok, ha példaképe vagyok tanulótársaimnak cselekedeteimmel, magatartásommal.
- Napközi vezetői dicséretben akkor részesülök, ha példaképe vagyok tanulótársaimnak cselekedeteimmel, szorgalmammal.
- Szaktanári dicséretet kaphatok tantárgyban elért kimagasló teljesítményemért, felelősi teendőim ellátásáért.
- Intézményvezetői dicséret a kötelességemen túlmenő, iskolánk hírnevét öregbítő teljesítményemért jár. Ez szóban az iskolaközösség előtt hangzik el, de az ellenőrző könyvembe is bekerül.
A legmagasabb rendű jutalom a nevelőtestületi:
- Tanév végén oklevelet és könyvet kaphatok példás magatartásomért és/vagy szorgalmamért, s emellett ha a tanulmányi átlagom 4,5 feletti.
- Oklevelet kaphatok példás magatartásomra és/vagy szorgalmamra, és ha a tanulmányi átlagom a 4,2-t meghaladja.
- Könyvet kaphatok kitűnő tanulmányi eredményemért.
- Oklevelet kaphatok az első évfolyam végén kiemelkedő tanulmányi munkámért.
- Díszoklevelet és könyvet kaphatok a 8. évfolyam végén, ha általános iskolai tanulmányaim során egyetlen év végén sem volt két „jó” tanulmányi osztályzatnál több (a többi jeles); magatartásom és szorgalmam pedig mindig példás volt.
- Oklevelet és könyvet kaphatok, ha iskolámat méltón képviselem bármely iskolán kívüli rendezvényen, versenyen, vagy példamutató cselekedettel hívom fel magamra a figyelmet.
- Jó tanuló – jó sportoló címet nyerhetek 8. osztály végén, ha 4,2 feletti a tanulmányi eredményem, ha jó vagy kitűnő magatartású és szorgalmú vagyok, és megyei egyéni 1-6. helyezéssel rendelkezem. Tanévenként ezt egy tanuló kaphatja csak meg.
- Iskolai tankönyvellátás rendje
- Az iskola minden év február 28-áig elkészíti a tankönyvrendelést, annak elküldése előtt tájékoztatja róla a szülőket.
- A térítési díj nélkül kapott tankönyveket tanév elején az első tanítási napon vehetik át osztályfőnökeiktől. A munkafüzeteket és a tankönyveket valamint a tartós könyveket kötelesek jó állapotban megőrizni, és ha már tanulmányaikhoz nem szükségesek, az iskolának visszaszolgáltatni.
- Az osztályfőnök a tartós tankönyvek átadásakor a tankönyvek első oldalára felvezeti az adott tanévben a tankönyvet használó nevét.
- A tankönyvellátás rendjét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 51/A fejezete tartalmazza.
- AZ ELEKTRONIKUS NAPLÓ HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK
- Iskolánk a tanulók értékelésének és mulasztásának rögzítésére elektronikus naplót használ. Az iskola szorgalmazza a szülők és az iskola közötti információcsere elektronikus alapú formáját.
- Az elektronikus napló bejegyzéseit a szülők egy internetes hálózati kapcsolattal rendelkező számítógép segítségével megtekinthetik.
- A szülők – megfelelő jogosultság birtokában: regisztráció és jelszó beírása után – hozzáférhetnek az elektronikus naplóhoz, megnézhetik saját gyermekük érdemjegyeit, osztályzatait, dicséreteit és elmarasztalásait, a mulasztásokat, a mulasztások igazolását, illetve a tanuló iskolai életéhez kapcsolódó különböző bejegyzéseket.
- A tanulók félévi osztályzatát az iskola – az elektronikus napló mellett – a szülőkkel az értesítő könyvön (ellenőrzőn) keresztül is írásban közli.
- Az elektronikus naplóhoz való hozzáféréshez a szülők részére az iskola hozzáférési kódot biztosít.
- Az iskola elektronikus naplója az iskola honlapján, illetve az osztályfőnök által megadott más internet címen keresztül érhető el.
- Az elektronikus naplót a pedagógusok, a szülők és a tanulók egymás közötti értesítések, üzenetek küldésére is használhatják.
- Abban az esetben, ha a szülő az osztályfőnöknek írásban jelzi, hogy nem tudja használni az e-naplót, a szülők tájékoztatása és a szülővel való kapcsolattartás értesítő füzeten keresztül írásban történik. A tanulók osztályzatairól és az egyéb bejegyzésekről az osztályfőnök havonta egy alkalommal kinyomtatja a Kréta rendszerből a tanulóra vonatkozó bejegyzéseket, amelyet a szülőknek ezt követően elküld. A bejegyzéseket a szülőnek láttamoznia kell, majd ezt követően az osztályfőnöknek visszaküld. Az osztályfőnök a tanév végéig a szülő által visszaküldött- láttamozott – értesítéseket megőrzi.
- A TANULÓK ÁLTAL ELŐÁLLÍTOTT TERMÉK, DOLOG, ALKOTÁS VAGYONI JOGÁRA VONATKOZÓ DÍJAZÁS
- Ha a tanuló saját maga által hozott anyagból dolgozik, az előállított termék tulajdonjoga megilleti.
- Ha a tanulók elméleti vagy gyakorlati foglalkozáson az iskola által biztosított alapanyagból állítanak elő terméket, akkor annak tulajdonjoga az iskoláé. Ugyanakkor a tanuló ezt a terméket megvásárolhatja önköltségi áron.
- Ha az előállított terméket az iskola értékesíti, akkor a tanulót nyereség terhére díjazás illeti meg 50-50%-os megosztásban.
- Abban az esetben, ha a dolgot otthon, a szülő költségére hozzák létre, az iskola nem veszi birtokába, azt a tanulónak köteles visszaadni.
- A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYAI
- Az iskolában az alábbi tanulmányok alatti vizsgák tehetők le:
• osztályozó vizsga,
• pótló vizsga,
• javítóvizsga.
- Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha
• a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól fel volt mentve,
• engedély alapján egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tehet eleget,
• ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kétszázötven tanítási órát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet,
• ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet.
- Pótló vizsgát tehet a tanuló, ha valamely vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné, és ezt igazolja.
- Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a tanév végén – legfeljebb három tantárgyból – elégtelen osztályzatot kapott.
- A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni.
- A vizsgák időpontját, helyét és követelményeit az érintett tanulók szülei
• osztályozó vizsga esetén a vizsgák időpontja előtt legalább két hónappal,
• javítóvizsga esetén a tanév végén (bizonyítványosztáskor) tudják meg.
- A tanulók nagyobb csoportja
A véleményezési jog gyakorlása szempontjából iskolánk nagyobb közösségei alatt a tanulók 40 %-át kell érteni.
- A házirend elfogadása, módosítása
A nevelőtestület fogadja el, az elfogadása előtt ki kell kérni az intézményi tanács, az iskolai diákönkormányzat véleményét, szülők közösségének véleményét. Módosítását kezdeményezheti az iskola intézményvezetője, nevelőtestülete, a szülők szervezete, a tanulók közössége.
A házirend azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra többletkötelezettség hárul, a fenntartó egyetértése szükséges.
- A Házirend nyilvánossága
A házirend egy példányát az iskolába történő beiratkozáskor a szülő, tanuló megkapja. Az osztályfőnök a szülők részére a tanév kezdetén szülői értekezleten tájékoztatást ad, a tanulók részére a tanév első napján osztályfőnöki órák keretében ismerteti a házirendet. A házirend egy példánya az „A” épület bejárata mellett lévő hirdetőtáblára is elhelyezésre kerül.
Tudomásul veszem, hogy amennyiben tetteimmel, magatartásommal a Házirendben foglalt elveket megszegem, akkor fegyelmező vagy fegyelmi intézkedés során kérik számon tőlem azon mulasztásomat, mellyel meggátoltam másokat céljaik elérésében. Különösen súlyos megítélés alá esik mások testi épségének kockáztatása, az iskola élő és tárgyi környezetének rongálása, a csúnya beszéd, a foglalkozások zavarása, az iskola tanulóival, pedagógusaival és dolgozóival szemben tanúsított magatartás.
A Házirend szellemében élek, hogy nyugodt körülmények között, családias hangulatban építhessünk tanáraimmal és társaimmal olyan közösséget, melynek minden tagja meghatározó élményként viheti magával az itt töltött évek emlékét.
Galambok, 2019. szeptember 16.
Szólák László
intézményvezető
Diákönkormányzat egyetértő nyilatkozata
A diákönkormányzat az intézmény Házirendjének felülvizsgálatát megtárgyalta, az abban foglaltakkal egyetért. Felülvizsgált Házirendet elfogadásra javasolja.
Galambok, 2019. szeptember 16.
........
Szabóné Hajdú Erika DÖK vezető
A Szülői Munkaközösség egyetértő nyilatkozata
A Szülői Munkaközösség az intézmény Házirendjének felülvizsgálatát megtárgyalta, az abban foglaltakkal egyetért. Felülvizsgált Házirendet elfogadásra javasolja.
Galambok, 2019. szeptember 16.
Gerencsérné Takács Bernadett SZM elnök
A nevelőtestület egyetértő nyilatkozata
A Galamboki Általános Iskola nevelőtestülete az intézmény Házirendjének felülvizsgálatát megtárgyalta és jóváhagyta.
Galambok, 2019. szeptember 16.
intézményvezető-helyettes
Galambok, 2019. szeptember 16.
Jóváhagyta:
..............................................
osztályfőnöki MK. vezető intézményvezető